Amiről a puszta mesél

Amiről a puszta mesél


„Menjünk, vágtassunk kelet felé, nagyszerű látvány következik. a puszta, a Hortobágy!”


Az idézetet nem egy mai útikönyvből vettük. Petőfi Sándor jegyezte fel úti levelében még 1847-ben. A pusztaság is lehet nagyszerű látvány? Különös észrevétel. A mi hegyekhez, lankákhoz, városokhoz szokott tekintetünk csak átsiklik fölötte, nem lát benne semmit. Pedig a költő nem először járt már a Hortobágyon, évekkel előbb át is gyalogolta. Most éppen társaskocsin utazik Pestről Debrecennel. Tiszafürednél leszáll a batárról, előrefut, hogy ne zavarja a keréknyikorgás: mintha Tündérország kapuján lépett volna át. A rónaság közepe táján már nem tartja vissza elragadtatását, így kiált fel: „Dicső rónaság, te vagy az Isten homloka!”


A teljes írás...

Amiről a puszta mesél

Megszólal a vízivilág

A táj lassan változik: az őspuszta arcát ölti fel.

Ahogy a török idők alatt kiirtják az erdőket, megszakítatlanná válik a legelőterület, amit lápok, mocsarak erek, tavak környeznek. A nádlevelet csörgeti, a vizet borzolja a szél. De odabenn vadkacsa hápog, nádiveréb csiripel, szárcsa sikít, éjjel kísérteties hangon megszólal a bölömbika. Élet van odabenn, s aki bemerészkedik, biztos menedéket talál kóborló török és a vármegye ellen. Van húsa bőséggel, kenyere is a sulyom és a gyékény lisztes gumójából.

A teljes írás...

Amiről a puszta mesél

Pásztortanyák mesélnek

Szárasztó szél suhintott végig a Hortobágy mellékén. Más idők szele. Nem máról holnapra, de azt sejteni lehetett, hogy vége régi szilaj pásztorkodásnak. Az élet azért ment tovább, okosan alkalmazkodva az új viszonyokhoz. Hisz a kerek puszta megmaradt, erek, tavak, tócsák csillantak itt-ott. Nyitott a korpafű hófehér feje, a szikfű sárga bóbitája, a vadnefelejcs égszínkékje, a sziki sóska, a gilicetövis meg a kökörcsin lilája. Rügypattanáskor olyan volt a táj, mint a terített asztal. Ekkoriban lett igazán Debrecen legnagyobb állattenyésztő városunkká. A gazdák tízezrével hajtották ki az állatokat. A faluban telelő pásztornak szűk lett a szoba, húzta magához a puszta:

A teljes írás...

Amiről a puszta mesél

Miért a puszta?

A Hortobágy a legkiterjedtebb magyar puszta, Európában sincs nagyobb nála. Körös-körül is puszták övezik. A Tisza felől Dorogmánál lépünk a földjére, s a hosszában átszelő 35 kilométeres út a Kadarcs hídjáig vezet. Az utazó régen sem tette meg egyszerre, ezt a napi járóföldet, hanem a felén, egy szépen ívelő hídfőnél megállt. Meg is állították, vámpénzt kellett fizetnie Debrecennek. Ma már inkább vendégül marasztalja a hosszú tornácos, árkádos Nagycsárda.

A teljes írás...

Amiről a puszta mesél

Szép zöldellő mezőben

A vadvizekkel, itt-ott erdőfoltokkal övezett nagy puszta igazi haszna mégis végtelen legelőmezője volt. Gulyák, ménesek, juhnyájak, sertéskondák százezer számra menő csapata nőtt, hízott rajta téle-nyáron, megszakítatlan. A szilaj, vagy rideg jószág – ahogy nevezték – bírta a nyár perzselő hevét, a tél fagyát. A nagy testű, nagy szarvú, fehér szarvasmarha bő húshozamú volt, s tejet, gyapjút, húst egyaránt bőven adott a pödrött szarvú magyar racka juh. Debrecen sokáig Európa egyik legnagyobb húspiaca volt. Fegyveres hajtók kísérték a nagy nyájakat távoli országok piacaira, utak mentén meg-megállva, legeltetve. Ilyen elszéledt hajtókból lettek később a hajdúk, Bocskai fejedelem híres katonái.

A teljes írás...

Amiről a puszta mesél

Hortobágya egy van a világnak

A Hortobágytól annak idején úgy vették el a Tiszát, hogy nem gondoskodtak az öntözéséről. A fátlan pusztát pedig csak szárítja a szél. A nap kettőzött erővel süt rá. Erős kisugárzása szétfújja a párát. Nem hull rá eső. „Nincs, ami leszíjja” – mondja a pásztor. Csak gyors záporok látogatják. Forgószelek söprik végig, pörgő táncban, toronymagasságig csapva fel a port.

A teljes írás...

Amiről a puszta mesél