Vallomások az írásról

„Úgy voltam a verssel, ha jött, fogadtam”

Pozderka Judit interjúja


A városban ma már alig található hangulatos utcák egyikén a költő házából hatalmas fűzfa bólogat: az apró gallyat valamikor leánya hozta Nagyváradról. Az udvaron fű, virág, tisztaság. Bent könyvek és festmények, az ő szavaival: kis debreceni galéria. Lilla néni almás lepénye, különös hangulat, a béke és nyugalom szigete. A nyolcvan éves Kiss Tamás dolgozószobájában bekapcsolom a diktafont. Vajon mi foglalkoztatja mostanában „a Száraz-tenger partján?”

A teljes írás...

A Főnix szárnya alatt

Válaszok Laczkó András kérdéseire

Kevesen tudják, hogy költőként a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozik. Mondjon valamit erről a nemzedékről!

A Nyugat-ban indulni akkor elég volt arra, hogy az ember, akárhol élt is, nemzedékére leljen. Legalábbis néhány fiatal költőre. Én például Weöres Sándorra, Jékely Zoltánra, Takáts Gyulára, Tatay Sándorra. De meg kell mondanom, nem a Nyugat révén. A nemzedéket valamiféle közös törekvés, azonos irányú mozgás hozza össze, a természetes évjárati összetartozás ürügyén. Sajátos világlátása van az azonos nemzedéknek, közérzete, vállalása, gondolkodásának azonos belső ritmusa. Az idő sugallja ezt, a történelem mozgatja. Természetes különállásukat, távoli tájakról indulásukat, útjukat az érvény köti be a térbe és időbe. 

A teljes írás...

A költészet mindig az emberben való hitre épül

Kiss Tamás, költő, a debreceni irodalmi élet doyenje: „Az érték mindig túléli a válságot."

ÉRTÉK: Válság és keresés
Vitéz Ferenc interjúsorozata (2.)


A magánember vagy a költő az erősebb? E kettőt külön lehet-e választani egyáltalán?

Én azt hiszem, hogy a költő lényegében magánember, de műveiben mindenkié. A költészet hozzám nőtt már, mint a bőröm, habár lélekben alakított át természetesen. Míg tanár voltam, nemigen tudták a tanítványaim, hogy én költő vagyok. Bár a Rákosi-időkben egyetlen verset sem jelentethettem meg, mert kizártak még az írószövetségből is. Később már megjelenhettem az Alföldben, de ott is ritkán, mert szerkesztője voltam. Különben pedig a munkáskáderekből akartak mindenáron költőket faragni.

Az első szerelemérzés

Vallomás Csokonairól

Csokonai költészetét már kisdiákként megszerettem, talán ezért van, hogy ez a líra ma is az első szerelemérzés hatását kelti bennem. Olyan a hangja, mint mikor először szól a fülemüle, s szavára tele lesz a világ a hajnal színeivel. Ő az én emberi reménykedésemmel azonos. Ha érzéseiben töretlen maradtam, azt az ő társaságának köszönhetem. Tőle kaptam nemzetem nagyra hivatottságának érzetét, az álomképet egy csinosabb, műveltebb Magyarországról. Azt is ő hagyta rám örökül, hogy a Tempefői-sorsot el kell vállalni, egészen a vérhányásig, az aszúvá érő kora öregségig. Sokáig – talán mindmáig – ő testesítette meg számomra a magyar költőt: a böjtben is víg farsangi lélek, a kedvek kifogyhatatlan kútfeje – ólomnehéz világban.

A teljes írás...