1.
„Ó lélek, vesd le szivárványzekéd,
Való rögök közt hajtsd nehéz ekéd…”
(Törmelékek)
Egy kora őszi vasárnap reggel fotóriporter kopogott be hozzám: irodalmi képeskönyvbe készít fényképeket költők otthonairól – lennék segítségére. Kocsijába vont. Késő délutánig jártuk Debrecent, s már egy kis képes irodalomtörténet volt a filmtekercseken, mikor lajstromába pillantott. – Tóth Árpád még hiányzik – mondta. Magam is tanácstalanul álltam: egy tégla se maradt a szülői házból, az utcát bombaszőnyeg seperte el. Tóth András és Molnár Eszter, a szülők, az új Víztorony alatt alusszák örök álmukat, sírkövük már nincs sehol. Nos, a Tóth család és Árpád gyermekifjú korának tárgyi környezete odavan. Az iskolái még megmaradtak: az ispotályi elemi meg a reál – a Tóth Árpád utcával tövében.