Tanulmányok a város irodalmi múltjáról

Tóth Árpád otthona


1.

„Ó lélek, vesd le szivárványzekéd,
Való rögök közt hajtsd nehéz ekéd…”

(Törmelékek)

Egy kora őszi vasárnap reggel fotóriporter kopogott be hozzám: irodalmi képeskönyvbe készít fényképeket költők otthonairól – lennék segítségére. Kocsijába vont. Késő délutánig jártuk Debrecent, s már egy kis képes irodalomtörténet volt a filmtekercseken, mikor lajstromába pillantott. – Tóth Árpád még hiányzik – mondta. Magam is tanácstalanul álltam: egy tégla se maradt a szülői házból, az utcát bombaszőnyeg seperte el. Tóth András és Molnár Eszter, a szülők, az új Víztorony alatt alusszák örök álmukat, sírkövük már nincs sehol. Nos, a Tóth család és Árpád gyermekifjú korának tárgyi környezete odavan. Az iskolái még megmaradtak: az ispotályi elemi meg a reál – a Tóth Árpád utcával tövében.

Read more...

Huszonöt év Debrecen irodalmi életéből (1944-1969)


A város arculata, akár szellemi élete is, nehéz küzdelmekben formálódott. Történelmi földrengések közepette alakul várossá a három részre szakadt ország keleti peremén. A reformáció, a törökkel vívott küzdelmek növelik küldetéstudatát: a nyomtató műhelyével ide menekült Huszár Gál prédikátor már „Magyarország és Erdély világító lámpásának” nevezi Debrecent. Belső polgári egysége, virágzó gazdasága, kereskedelme, főiskolai szintű oktatása révén a tudományos irodalmi életben is kezdeményező szerepet vállalt a magyar művelődés terén. Hosszú időn át itt nyomtatják a magyar könyvtermelés kétharmad részét. A hódoltsági időkben iskolákkal hálózza be a fél országot. A debreceni Kollégium látja el tanítókkal, faluvezetőkkel Tokajtól a Maros vonaláig, Bihartól a Somogyságig. Őrzi, védi kialakított műveltségét, szélesíti és egyezteti a korabeli európai igényekkel.


A teljes írás...

Parnasszusunk törmelékhegyén


Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel


Antológusaink atyja, Toldy Ferenc még úgy nézett végig a magyar szépliteratúra századain, mint egy learatott mezőn. A „kitűnőbb költőket” – mint írja – kévékbe rakta, a „névtelenekből, vagy kisebbekből” pedig „kalászatot” tartott. Így a hulladékokból is kialakult egy külön kis kereszt. Ilyen kalászással illesztette kézikönyvébe például a Madzsari Türki szerelemdalát. A minimális szemveszteség megnyugtatta, s kialakította a termés józan, mértéktartó értékrendjét.


A teljes írás...

Nyitány a Tücsökzenéhez


A tücsökszó a magyar líra régi motívuma. Egy bizalmas, meghitt hangvétel olykor, zenei ellenpont, szólamon belüli variáció. Monoton kri-kri-je maga a csend, a csend szomszédsága, az a lelkiállapot, amely erőt vesz rajtunk, ha körös-körül elhallgat a világ. Csak ő, a tücsök jelzi, hogy még él az élet és van remény.


A teljes írás...

Halhatatlanság és jelenlét


avagy Csokonai poétai koszorúja


1.

A „poéta” elnevezés régi, homéroszi értelmében többet jelentett a versszerzőnél. A poéta örömet hozott, vagy éppen vihart idézett, sőt képes volt az emberek természetét is kicserélni. Játszott, semmiből világot hívott elő. Megváltoztatta saját alakját is. Csokonainak a költészetről szóló miniatűr fejtegetéseiben még ott leljük a nyomait ezeknek az ősi képzeteknek. Az igazi vers létrehívója a poétai lélek „tüze”, „képzelődése”, „ragadtatása”, mint mondja. Ugyanott ehhez hozzáteszi, hogy a „verscsinálás nem poézis”. Már-már kimondja, hogy a versnek önálló léte van. Önmozgása. Vannak ugyan alkalomra írottak is, de ezekben még az igazi poéták is igen ritkán szerencsések. Nem alkalom kell a vershez, hanem jókedv, jó óra, akaratunktól független ereje a léleknek.


A teljes írás...

Krúdy világa


Legendák, titkok, emlékek nyomában


Az utolsó három és fél évtizedben oly hullámzóan alakult a hangulat a nagy író műve és emléke körül! Utolsó éveiben már ismertetést is alig kapott. A háború legnehezebb éveiben egyszerre élni kezdett, aztán megint a hallgatás évei. A közeli jubileumi évfordulók pezsdülést hoznak: szobor, kiállítás, emléktáblák és emlékestek vidéken, főleg az ízléses Krúdy-könyvek sora mintha „purgatóriuma” végét jeleznék. Még mindig valamilyen hiányérzettel: vajon helyére talál-e igazán? (A kiállítások inkább azzal leptek meg, mily szerény tárgyi hagyaték maradt utána. Megrendítően szegény volt, mert egy tékozló, borzongatóan műveletlen és züllött úri ország élt körülötte. Igazi hagyatéka, másfélszáz könyvének silány köntöse vagy félrotációs papirosa volt a legbeszédesebb: mintha örökös pénzzavarában csak úgy zálogba csapta volna, örökre megfeledkezvén róluk.)


A teljes írás...

Szabó Lőrinc: Tücsökzene

A tücsök-muzsika végigkíséri Szabó Lőrinc költészetét. Már első verseskönyvéből kihallik ez a hang, ez a zengés. A ficseri fecskék, kövi pacsirták, részegült rigók telekiabálják az erdőt, de mikor a tücsök szól, megállnak, „elhallgatnak a zuhogó fejszék.” A mosztári tücsök elkíséri a dalmát-partokon, mint egy kis barát és a lélek legmélyebb rétegeit nyitja fel, az otthonról, hazáról, a gyermekkor boldog nyarairól énekel.

A teljes írás...

Oláh Gábor száz éve


Két hírneves fiát ünnepli most, januárban, szoros egymásutánban Debrecen. Medgyessy Ferencet, a szobrászt és Oláh Gábort, az írót. Százévesek mindketten: száz évig élni már egy kis halhatatlanság. Ez összefűzi őket. Össze az is, hogy földiek. Az ünneplésben megelőzte a szobrász a költőt, ahogy a születésben is. Naptári idő szerint pontosan egy héttel. Mintha jelkép lenne: ez a lépésnyi késettség Oláh Gábor-i fátum volt életében is.


A teljes írás...

Hetvenöt éve született Pákozdy Ferenc


„Egyik-másik versszaka Vajda Jánoshoz is méltó volna. Egyáltalán nem csodálnám, ha a hagyatékából – már akinek ízlése van – egy nyaláb kitűnő verset szedne össze…” A regénybeli Németh László mondja ezt a szintén regénybeli Pákozdy Ferencről az Égető Eszter-ben. Mert ott ő az a Hallgató Sanyi, aki kapásból teszi át magyarra Vergiliust, ahol a lányok éppen kinyitották. Egy bizonyos Amál nevű leánynak pedig a Faust négyezer sorát – az egész első részét – mondja fel németül szerelme mérhető erőpróbájaként. 

A teljes írás...

Gulyás Pálra emlékezünk


Most, október 27-én lenne hetvenöt éves, májusban volt harminc éve, hogy eltemettük. Azokban a nekrológokban akkor, 1944-ben, az egész nemzet zokogott, őt is, magát is siratta. Szibilla volt, aki könyvét bedobta a meghasadt föld fekete üregébe, mert nem akart tovább tanúként itt maradni. Meg is feledkeztek róla, évtizedeken át nevét is alig emlegették. Barátai, hívei várták visszatértét, hisz József Attila és Radnóti mellett ő adott legtöbb és legszívszorongatóbb jelzést az összeomló, változásra ítélt világról. Mikor az emberiség vérzett, az ő erei, pórusai is átengedték a vért, remegve várta, míg a fénylő lemezen vérsejtjeit számlálgatták a klinikai asztalon. Kristályosan kemény, alkonyfényű versek kísérték távozását (Az utolsó Ige, Közel és távol), szájában érezte még az élet édes ízét (Vadmargarétás düllőn). Úgy búcsúzott, mint Vejnö, rézcsónakon, tajtékzó tengeren, le, a föld szívébe, felhozni az odarejtett Szót.


A teljes írás...

More Articles...

Page 1 of 3

  • «
  •  Start 
  •  Prev 
  •  1 
  •  2 
  •  3 
  •  Next 
  •  End 
  • »