Elment a nap, utolszor néztem
farkasszemet keményen vele,
ahogy cibálták a városszélen
az izmos cigányok lefele.


Sárga arca pillám alatt ég,
viszem haza, már akaratlan
s őrzöm, mint élő a halottét,
azét, aki a föld alatt van.


Olyan lesz már ez a világ is,
mint öreg szív, amelyből megint
eltűnt valami, s hogy hiányzik,
nem érzi, nem bánja, csak legyint,


reggel tán nem látjuk Keletről,
csak azt, hogy keményebbek a rögök
s kapunk is koppan a derektől,
ha becsapjuk a hátunk mögött.


1937