1. TEMETŐI ÚT


Itt csend sikolt minden lépteden,
lehallik a holtakig talán.
Két oldalán sárga fű terem,
virág helyett mérges vadcsalán.


Ebbe minden utad belevész,
mint a végtelenbe a Tejút,
mert minden rohanásod kevés,
minden lépted végre idejut.


Olyan fáradt, olyan lankatag,
döcög: minden sír mellett megáll,
keskeny, mint a gyérvizű patak,
kurta, mint szívedben a halál.


2. SÍRBOLT ALATT


A pusztulás így enyhébben büntet,
az éhes föld se szív el oly olcsón,
de túl időn, köveken, koporsón
ki tud összefogni majd bennünket?


Széthullanak mind a nagy családok,
mint rossz ruhák, avuló szövetek,
malter ragaszthat puszta köveket,
szétold a föld, az ős-üreg, az árok,


s pislogó örökmécs-szomjú lélek
maradsz te, akit semmi sem vigasztal,
s ha Urad jön elébed halk vigasszal,
vacogsz, mint fagyos szél: „félek, félek..”




3. TŰNŐDŐ


A legszebb fa is leveti
fürtös haját, a lombot


és csak az az eredeti,
ami már összeomlott.


Lásd, minden új minden egész
csupán csak dac, hiúság,


hazug az erő, meg az ész
és vackor az ifjúság.


Nappallá tör az éjszaka,
vad hullám lágy körökké,


porrá a csont, a hús, csak a
férgek élnek örökké.


4. BIZTATÓ


Hangom: légy messzi kiáltás,
két szemem: fuss szét, szerte nézz,
fülem: hallj minden dalt és zajt,
orrom: szívj jót friss csokorbul!


Szánkat kő takarja, mázsás,
szemünkön két göröngy, penész,
fülünkben féreg zenél majd,
és orrunkba sárga por hull.


Mert: szánkat kő takarja mázsás,
szemünkön két göröngy, penész,
fülünkben féreg zenél majd,
és orrunkba sárga por hull.


1936