(A szikla szól)
Meghalt a Bárány, ki e'helyt,
kisdedként hátamon legelt.
Öld meg! - üvöltött száz torok,
és hallgattak a pásztorok -
           szóla a kő s megszakada,
           élőt nyelt, holtat kiada.
           - Ember, te mondod rám, „kemény”
           igen, a szíved az, nem én!


(Nap éneke)
Ne láss, te vak, te esztelen,
a tündöklő test meztelen,
világom én is behunyom,
sugaraimat megvonom. -
            S lehunyta szép szemét a Nap,
            mint ha a dolgok alszanak,
            s elpusztul minden, ami gaz,
            örökké él csak az igaz.


(A Föld hangja)
Karomban fekszik már az Úr,
ringatom bátortalanul,
vérét ki kelle ontani,
de nem szabad megbontani.


Rám hull a vér, az égi bor,
nem issza be a fű, a por,
nem nyelhet el a föld eget,
Ne ontsatok vért, emberek!