FOHÁSZ


Óh Jehovám, szép fehér szakállas
gyermek-isten, hogy magamra hagytál.
Talán azért, hogy mögöttem állhass
mozdulatlan, trónusodra fagytál.


Óh, köszönöm, hogy eddig szabadon
engedtél élni, úgy, hogy nem is tudtam,
hogy nem vagyok az. Voltál a vadon,
és én vadként szakálladban aludtam.


REGGEL


Egy nap az ember élete,
én még a reggel útját járom.
Napom nagy izzó fényteke,
lebeg a pirkadó határon.


Mögöttem dalol a tavasz,
fejemre integet a nyár.
Oh Nap, mi lenne most, ha az
éjszakába visszahullanál.


ÉJ


Rámhull az éj lenge selyme,
meglebben fekete szárnya,
mintha valaki átölelne,
s öleljem én is, arra várna.


Tudom, nem jár itt senkisem,
csupán az álom érkezett,
alatta szívemen pihen
simogató fehér kezed.