Emlékszem, éjjel hozták haza.
Én még kis fehér ingben jártam,
a Holdat néztem, s alig vártam,
hogy megvirradjon,
hogy csókot adjon
szúrós, szomorú szája.

Ott feküdt a nagy fehér ágyon,
odamentem, hogy arcát lágyan
megsimítsam.

Apám ott állott - kissé távol,
s szólt: -„ne költsd fel,
most jött nagy Szibériából,
keveset aludt ott szegény,
és most nagyon álmos...”

Sötét haja szétfolyt a párnán,
én olyan árván
lestem, hogy két zárt szemével
felém intsen,
arca lágy volt, mint a frissen
hullott hó.
Aludt a bátyám, a fáradt legény,
aludt csöndesen, mozdulatlan...
………………………………………………

És még most is alszik, szegény.