A megfontolt szavú Kiss Tamás legutóbbi esztendeinek lírai javát kínálja, a Fogóddz a csillagokba című, két részre bontott kötet. Komoly – helyenként komor – meditációk váltakoznak fürgébb futamokkal. Szemérmes visszafogottság, a szavak és formák gondos kimérése jellemzi a legtöbb verset – olyannyira, hogy már-már váratlan örömként ér bennünket a szabad lendület hulláma, a jókedvű és gyors reagálás (Choral, Esők éneke). 

Befelé figyelő költő. Jó nekifeszüléssel verseli meg a szenvedés és aggódás témáit (Síron is átvilágít), de ellanyhul az ihlet, mihelyt közhelyek szintjén magyaráz (Jelek, Egy darab ég). Több Kiss-versnek mozgatója a kulturális asszociáció, különféle műremekek (házak, képek, dallamok) lírai újjáköltése, itt-ott bensőségesen és újszerűen (Jó reggelt, Párizs, Lear). Talán nem túlzás, hogy ez a mozzanat vagy látás – intellektus és érzelem kapcsolása – egész mai líránk egyik jellemző vonása.

Szinte természetes az az összefonódás a műfordítókként is tevékeny költők esetében, aminő például a harmadik kötetével (Azték pillanat) jelentkező Gergely Ágnes. Hol Chagall ihletése, hol Morgenstern humorának visszhangoztatása, hol szellemi csatangolások emléke erezi költeményeit. A szép ámulat (Csillaghullás, Jó indulatok kertje), de még inkább a lúdbőrző vágy megszólaltatásában tűnik eredeti költőegyéniségnek (Apokrif dalok). „A hasonlat besüpped, mint a láp. / Eloszlik benne a hasonlított. / Mutass egy gyógyító metaforát: / adok helyette egy évszázadot” – írja szépen, szellemesen. Kár, hogy nem következetes versformálási programjában, s megkísérti a túlbonyolítás (Ellenfénykép, Utazás Eurázsiában) ördöge. Tudás, jó nyugtalanság adja a szép kötet ízét.

Egyik gyűjteményről sem mondhatom, hogy megrázó, váratlan, új mélységekre, vagy távlatokra nyitó élményt jelent – íróikat is, olvasóikat is megtéveszteném a lelkendező jelzőkkel. Abban azonban biztos vagyok, hogy méltók a lapozgatásra, az elolvasásra, s a Magvető Kiadó is tisztes produkciói között tarthatja nyilván.