(Nagyvárad, Újvárosi templom 1945. április 29.)
L.[ectio]: I. Kir. 18:21-39.
T.[extus]: Jeremiás 20:7,9.

A Karmel hegyén Istenítélet van egy nép élete felett. Az elfajzott vallásos élet, a Baál-pogányság és Isten egyetlen embere: Illés között folyik le, drámai menetű, tragikus fordulattal. Az Istenítélet mindig bizonyságtétel, amelynek látható jele van. Itt az a kérdés: melyik az igaz Isten? A jel pedig: a tűz. „Amely isten tűz által felel, az az Isten.”

Igen: a tűz, mindennek a tűz a próbája.

A tűzpróba, a bizonyságtevés a népért van, amely ott áll a két oltár között, amelynek földjére esztendőkön át nem hullott harmatcsepp sem. Kiszáradtak a patakágyak; még az éneklő madarak is kiköltöztek Izrael országából. A nép volt a szenvedő fél: a félrevezetett, elkábított istenadta nép. Hát ezt kell meggyőzni. Ennek kell a tűz, a próba: mert az igaz Istenre szomjazik a nép. Ezt akarja Illés, amikor próbára száll 450 pogány prófétával. S a vége, mint minden Istenítéletnek: a vér.

Tűzön és véren át nyilatkozik az Isten: és boldog nép az, amely így tud felelni: „az Úr az Isten, az Úr az Isten!”. És dönt, megbánva, ami eddig történt: a teljes megújulás mellett. Eszméljünk fel T[estvérek] tűzpróbán át, vérpatakok között Isten bennünket is döntés elé állított. Én megalázottan és boldogan veszem számra: ne sántikáljunk Baál isten meg nem gyúlt oltára körül. Feltétlenül és teljesen az Úr az Isten – s vajon mi egészen az övéi vagyunk-e? Nem olyan istent imádunk-e, amelyet az emberek maguk csináltak. És [sántikálnak]: de az süket.

I.

Feltétlenül döntés elé állítja Isten ebben a helyzetében az egyházat. Az egyházat használja fel arra, hogy benne gerjedjen fel a szent bizonyságtevő tűz. Ő az a tizenkét kő, amelyből az Illés oltára épült, amelyet [hiába?] öntöttek le vízzel, ez a bizonyságát tevő tűz belekapott, felszívta a vizet, a port, a sarat róla felnyalta. Meg kell hát épülnie!

Az egyház nem vallásos emberek társasága, nem közös érdekek, közös vér és azonos vélemények tartják fenn, hanem egy gondolat: hogy benne Isten Igéjét hirdetik. Egyedül ez az, ami az egyházat fenntartja. Hogy Istenre hallgat. Ahol ez történik, ott egyház van, ha 2-3 emberből áll is. S az sem fontos, hogy az a 2-3 ember az elithez tartozzék, lehet az emberiség törmeléke, „söpredéke” is. (Barth) Nem a szám, az érvényesülés-keresés, hanem I[sten] szavára hallgatás. Az egyház útja mindig keskeny volt, az is marad.

Az egyház próba alatt áll: a hozzá való tartozás lassan nem jelent előnyöket: ez azoknak szól, akik inkább a sikert nézték, mintsem a szolgálatot. Eljött az idő, hogy az egyház ezektől is megszabadulhasson. Aki idejön, az Istent keresse benne, egyesegydül Őt, minden mellékgondolat nélkül. Önként és gyanútlanul lépjen be, s hozza meg a maga áldozatát. A végrehajtóktól zaklatott, adózó felek végre boldogan és önkéntesen ajánlhatják meg anyagi segítségüket. (S boldogan látjuk, hogy az eredmény szép.) Nem adózó felekből él, hanem hitből és lélekből. Az egyházat nem kell képviselni sem egyházi, sem világi nagyoknak, - mert a feje, Krisztus képviseli, s aki ezt teszi Kr [isztus] arca elé áll és arra borít árnyékot. Lárva élet volt az, ahol ezt így intézték.

És meg kell épülniök a pásztoroknak. Éppen azért, mert, - mint ahogy mondani szoktátok: „a pap is ember”. Ne felejtsétek el, hogy a lelkész,t mint embert a gyülekezet engedékenysége, vagy engedetlensége, lenézése vagy bálványozása sokszor befolyásolja. Nagy kísértés egy olyan gyülekezetben szolgálni Isten Igéjét, ahol a pap a középpontban áll és arra egyik oldalról sarat, másik oldalról tömjént szórnak. Igazi munkatársa pedig nem akad egy sem, maga marad. Bálvány lesz az ilyen gyülekezet, nem érti, hogy a középpontban nem a pap, hanem Kr.[isztus] áll, s a pásztor csak egyik szolgája Őneki. Nem bálvány és nem szónok. Csak bizonyságtevő. Vigyázzatok a szépbeszédű emberekre, akik mindig simán, ékesen szólnak. Ne azt várjátok a lelkésztől, hogy milyen szépbeszédű, jó szónok, daliás ember, pompás megjelenésű. Nézzetek csak Illésre, mikor megjelenik szakadt köntösén a vándorút porával, Sareptából, soványan a sok nélkülözéstől, folyton égő belső tűzzel a szemeiben. Ő nem reprezentálni jön a király elé és a Baál próféták elé, nem vág ki dörgő szónoklatot: Istent engedi szólni és tenni. És maga rakja meg kövekből az oltárt és árkot húz k[öré].

Lassan vége lesz annak az időnek, meglátjátok, hogy reggelenként négy idős asszony és két-három öregember ül a templomban. Mert a pásztoroknak törődnie kell azzal is, hogy mennyien vannak odakinn, akik esetleg gyűlölettel néznek felé, mert csak hajlongó kegyeskedést és kenetteljes vállveregetést kaptak. Közéjük kell menni a juhocskáknak, a bárányokat tövisektől, szakadékoktól óvnia kell. Az Evangélium fényes kardját ki kell húzni a bársony tokból. A parókia ajtónak is nyitva kell lennie, hogy ott minden sajgó lelki seb azonnal orvosságot találjon. És szenvedő és szenvedő, istenkereső és istenkereső ember között nincs különbség. Nincs osztály és nincs munkás fogalom: Ember van csak, aki Isten gyermeke.

II.

És döntés elé állít téged, Testvérem. Nem népeket, társadalmakat, osztályokat. Hanem téged. Személy szerint téged keres. Nem a tömeget. Semmiféle mozgalomhoz soha semmi köze nincs, sem kulturális, sem szociális mozgalmakhoz. Felszabadította a rabszolgákat azáltal, hogy szívében mindenkit Isten fiává akart tenni és belevitte a rabszolgaságba a szabadságot és az egész rendszer összeomlott. Megszüntette azt a lelkiséget. Nem lázított, kizárólag mélységesen vallásos volt. Egy reformot akar: az ember reformját. 

Döntened kell!

Miért hívnak kereszténynek? - Hallgassuk csak meg mit felel a Heid. Káté erre a kérdésre. -

Azért, mert „hit által Krisztusnak tagja és felkenetésének részese vagyok, avégre, hogy nevéről én is vallást tegyek.” Nagy tehertétele az egyházi életne a hallgató gyülekezet, a mozdulatlan tagok sokasága, akik annyira vigyáznak a csendre, rendre és papjuk tekintetére. És mindent tőle várnak. Az egyháztag élő tag. Ha egy tag megbénul, az le is válhat a testről. Nem tartozik hozzá. - Te hiszed-é azt, hogy „Isten a világ kezdetétől annak végéig egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe” – és annak te is élő tagja vagy? Mozdulj meg élő tag és te lélek dönts – ne sántikálj erre is, arra is: az Úr az Isten.

III.

Pillantsunk bele most ennek az életnek a gazdagságába, hogy adjon választ a hívő embernek mai nagy kérdéseire. A keresztyénség nem csak egy elhanyagolt homályos érzés és szertartás. Azért élet, hogy megmutassa az emberi együttélés örök feltételeit. Nézzük csak meg a Szentírásban, mit üzen Isten a ma számára a hívő embernek.

A nemzetiségi kérdés: „az én országom nem evilágból való”. Nem is kell ennél többet mondani: ebben az országban mindenki egy a szeretetben. A kizsákmányoló rendszer ellen: Jak. 5:4. „Ímé, a ti mezeiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált és az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urához.” A munka szeretete és megbecsülése: „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Az emberi egyenlőség és egyenrangúság. Aki közületek első akar lenni, szolgálja a többieket. Minden I[sten] kezében fut össze.

És olvasd el a Hegyi beszédet. De ne csak olvasd el, hanem élj úgy.

Döntsd, határozd el magad. Nemhiába hangzanak, kétezer esztendeje éretted. Hogy mi az a vallás, mi az az élmény, amely által Te élő tagja vagy Kr.-nak, Jeremiás mondja:

„Rávettél, megragadtál, legyőztél.” Arra következtetünk, hogy Jeremiás sem adta magát minden ellenállás nélkül. De legyőzte. Isten győzött. (Ady)

Érzed, hogy legyőzött vagy mindenképpen! „Mintha égő tűz volna szívembe és csontjaimba rekesztetve és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem...” Az oltár tüze.

Nem tehetsz másképpen. Dönts! Az övé vagy.